Karácsonyváró Ünnepség171222December 22-én 18 órától került megrendezésre a Városi Karácsonyváró Ünnepség a Sportcsarnokban.


A nagyszámú érdeklődő színvonalas műsort látott, hallott az est során. Kenéz István polgármester úr köszöntője után a Zeneiskola karácsonyi összeállításával indult a program. A csodás fúvós koncert után az X-Press TSE előadása következett. A helyi gyermekekből álló Európa bajnok tánccsoport most is nagy sikert aratott. A folytatásban a Lellei Színt Játszók zenés műsorát élvezhette a publikum, majd a Lelle Néptánc Egyesület első táncával lépett a színpadra. Ezt követte a Karácsonyi pályázat eredményhirdetése. Rendhagyó módon ebben az évben karácsonyi édességekkel lehetett pályázni. Közel húsz süteményből választotta ki a zsűri a legfinomabbat. A néptáncosok második táncával folytatódott a színpadi program. Új koreográfiájukat a közönség hatalmas tapssal díjazta. A továbbiakban szívmelengető perceket hozott az Őszirózsa Nyugdíjas Klub Dalköre, majd a Lellei APRÓKÁK Bábcsoport kedves előadása következett. A helyi előadók után Mészáros János Elek vendégművész csodálatos hangja töltötte be a sportcsarnokot. Karácsonyi dalaival megható pillanatokat okozott. Zárásként az est fellépői valamennyien a színpadra álltak. Közös énekléssel búcsúztak, és mindenkinek meghitt, boldog ünnepeket kívántak.

Térkép